Interjú É. Tóth Judittal a Bőréhség írójával

 


Pár héttel ezelőtt megismerkedtem egy csodálatos emberrel, É. Tóth Judittal. Judit az „Egy elképzelt könyv „blog szerkesztője írója, emellett költő és író is. Most jelent meg az első verseskötete a Bőréhség, ami nagy meglepetés volt számomra, mert igazán izgalmas, gyönyörű, élettel teli verseket és gondolatokat olvashatunk benne. Ennek apropójaként egy interjút is készítettem Judittal.

Mesélj egy kicsit magadról. Mit lehet tudni rólad?

É. Tóth Judit (Szeghalom, 1994-) blogger, költő, szabadúszó tartalomkészítő, kommunikációs tanácsadó és asszisztens.  Valahogy így kezdődne a saját Wikipédia szócikkem. 2019-ben szereztem diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szabadbölcsész szakon, filmelmélet és filmtörténet szakirányon. Van egy vállalkozásfélém, egy könyvem meg egy csomó ötletem, egyszer az egyikből jó sok pénzt csinálok 😊


Mit szeretsz az írásban?

Az írás unaloműzésnek indult, aztán terápia lett belőle, majd kísérletezés a különböző kifejezésmódokra. Az írás maga egy rendkívül sokoldalú dolog, és függően attól, hogy reklámszöveget, hírt, vagy verset írunk, más-más képességekre van szükség hozzá, ami miatt szerintem soha nem lehet megunni.

Mióta foglalkozol írással?

Nagyjából 2010 óta. A gimnáziumi koliszobában kezdtem írogatni egy vonalas füzetbe, mert nagyon untam magam esténként tévé és internet nélkül, és akkortájt éppen olvasni sem volt túl sok kedvem. Így született meg az első – borzalmas – regényem.


Mi volt az első írásod?

Először egy regényt írtam, aminek a Fantomkrónikák címet adtam. Ez egy kétrészes fantasy, amiről sokat nem beszélek, mert éppen tervezem átdolgozni, maradjunk annyiban, hogy voltak benne jó ötletek, de erősen hatott rá az Interjú a vámpírral, a Twilight, és minden más vámpíros-fantasy cucc, ami akkortájt menőnek számított.

Milyen műfajban írsz legszívesebben?

Jelenleg a versírásban érzem otthonosabban magam, de ezt a 10-es évek első felében (milyen furcsa ezt így kimondani) még nem tudtam elképzelni magamról, akkoriban ugyanis csak prózát írtam. Most is prózákon dolgozom, de verseket is írok, nagyjából minden műfajban.


Mesélj kicsit az első könyvedről? Hogyan jött az ötlet?

A Bőréhségen úgy három évig dolgoztam, mire elnyerte a végleges formáját. Amikor kitaláltam, hogy jó lenne végre valamit kiadni, akkor még Egy elképzelt könyv volt a munkacím, a blogom után, és az volt a terv, hogy egy gyűjtemény készül majd az addig megírt versekből. (Ez részben meg is valósult.)

Tavaly tavasszal, a karantén alatt dolgoztam át a koncepciót, amikor többet olvastam az úgynevezett bőréhségről, amelyet akkor érez az ember, amikor hosszú időn át nem érintik meg. Rengeteg tanulmányt elolvastam az érintés idegrendszerre és pszichére kifejtett hatásáról, és ezt próbáltam meg átültetni a kötetbe is. A versek egy része már megvolt, így azokat vagy átdolgoztam, vagy ha beleillettek a tematikába, beletettem őket a kötetbe, de az irányadó versek tavaly születtek.


Hogyan néz ki az, amikor írsz? Reggel leülsz, és pár óráig írsz? Vagy inkább éjjeli bagoly vagy?

Napközben vagyok a legaktívabb, így általában szabad félórákban, valamint munka után és hétvégén szoktam írogatni. Nem annyira látványos tevékenység: félrevonulok egy csöndes kis zugba, ahol egyedül lehetek a gondolataimmal, gyakran zenét is hallgatok, hogy jobban ráhangolódjak a gondolataimra.

Szeretsz olvasni? Ha igen, ki a kedvenc költőd és íród?

Nagyon szeretek olvasni, bár bevallom, az olvasáshoz való viszonyom mostanában inkább egy se veled- se nélküled kapcsolat, ezért inkább a rövidebb művek, főként a versek és novellák felé fordultam.

Nagyon szeretem Radnóti Miklós, Faludy György és Boris Vian munkásságát, de például azt is nagyon érdekes figyelni, hogy a mostani generáció hogyan próbál feltörni például a közösségi oldalak aktív használatával. Sok feltörekvő költőt figyelek éppen ezért, akik egyébként az én munkáimra is hatással vannak.


Mi motivál?

Eléggé eredményközpontú vagyok. Itt nem kell rögtön nagy dolgokra gondolni, de a helyzetekből, lehetőségekből szeretem kihozni a maximumot, így mindig vannak kisebb nagyobb célok (és még több terv), aminek az elérésén folyton dolgozom.

Mi a legnagyobb célod az írással?

Felfedezni a határaimat, és meghaladni magam az írás által. Szerintem ugyanis a jó mű univerzális, vagyis túlmutat a megíróján, ám ahhoz, hogy ezt elérjük, rengeteget kell tanulni. Tanulás közben persze felfedezem a világot, kísérletezhetek a kifejezésmódokkal, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy jó egy jó mű megszülethessen.


Amikor megírtál valamit, valakinek fel szoktad őket olvasni és kikéred a véleményét? Vagy inkább egyedül, magadban gondolkodsz rajta?

Legtöbbször magamban érlelem őket, de néha a hozzám közelállók is beleolvashatnak a műdarabkákba.

 Ki a példaképed?

Sokfelől meg lehet közelíteni ezt a kérdést. Művészként például nagyra tartom Nina Simone vagy John Lennon munkásságát, emberként viszont a szüleimet, hiszen elég sokat tettek azért, hogy oda juthassak, ahol most vagyok.

 Mire vagy a legbüszkébb az írással kapcsolatban?

Az eladott példányszámtól függetlenül mindenképpen hatalmas dolog az, hogy sikerült a Bőréhséget kiadni, mert rengeteget dolgoztam azért, hogy ez az álom valóra válhasson és a végeredmény minden elképzelésemet túlszárnyalta.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Olvassanak sokat, és kísérletezzenek bátrabban a versekkel is! Egy teljesen új világ nyílik meg a költészet által.



 Megtisztelő volt számomra az írónő első könyvét a kezembe venni és elolvasni. Nagyon szépen köszönöm (itt is) Judit, hogy elolvashattam az első könyvedet, illetve, hogy válaszoltál a kérdéseimre.

Judit elérhetőségei:

Blog: https://www.elkepzeltkonyv.com/

A velem készült interjúja: https://www.elkepzeltkonyv.com/2021/07/igy-olvas-coffee-break-moments-bloggere.html

Instagram: https://www.instagram.com/etothjudit/

Facebook: https://www.facebook.com/etothjudit

Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCosYHuZ1SDh69svFS_q-NiQ


 Olvassatok ti verseket, és ha tetszik Judit munkássága, akkor kövessétek be!:)

puszi és ölelés



Megjegyzések