Évértékelő meglepetés


 


    El sem hiszem, hogy lassan a 2020-as évnek vége van. Szerintem minden ember nevébem mondhatom azt, hogy ez az év mindenkinek másképp alakult, mint ahogy képzélte. Vissza gondolva erre az évre, azért a nehézségekkel is együtt véve, történtek velem nagyon jó dolgok is, ami egy kicsit elvilshetőbbé tette a nehéz helyzeteket. 

   Minden év végén vissza gondolok az adott évre. Át gondolom, hogy mit tanultam, milyen új dolgokat tapasztalhattam meg, mik azok a dolgok amikben még mindig fejlődnőm kell. Vicces, hogy tavaj szinte ilyenkor, azt fogadtam meg, hogy 2020-ban minimum 20 könyvet szeretnék elolvasni. Lehet, hogy valaki azt mondaná erre, hogy ez kevés, de nekem néha igazán egy megmérettetésnek számít ezt a fogadalmamat betartai. (de erről majd a következő bejegyzésemben bővebben mesélek, hogy hogyan is alakult ez a fogadalmam). 

   Most ebben a helyzetben arra jöttem rá, hogy nekem nem elég az, hogy csak magamban át gondoljam a történéseket. Valami maradandobb, kézzel foghatobb dolog kell erről az évről. Így aztán terveztem, és addig-addig gondolkodtam, amíg létre hoztam egy Év visszatekintő kis füzetet.

   Ez a kis füzet 12 oldalból áll. Az elején írtam egy kis szösszenetet, és tovább pedig mindenki személyre szabva kitöltheti a következő témákban:

  • kedvenc élmények, történések 2020-as évből
  • kedvenc  könyvek, filmek, sorozatok, ételek, italok 2020-ból
  • koronavírus tanulságok,  egyéb tanulságok 2020-ból
  • bakancslistám 2021-re, üzenet saját magamnak a következő évre.

Röviden ennyiből állna az én kis füzetem. Minden kis témának külön oldalt alkottam, hogy a kitöltő (akár TE is) bármennyit tudjál írni az adott témában. 

Szerintem nagyon fontos az, hogy egy ilyen év után mint a 2020, a jó dolgokat tudjuk kiemelni a sok rossz mellett. 

A kis füzetet úgy kaphatod meg tőlem, hogy írsz nekem  Instagrammon, vagy Facebookon , vagy esetleg itt a bejegyéts alatt egy üzenetet, hogy szeretnéd megkapni a kis füzemet, és én már küldöm is neked emailben. 

Ezzel a kis meglepetéssel szeretnék Mindenkinek egy nagyon Boldog Új Évet kívánni!

puszi és ölelés



Megjegyzések

  1. Szia! ☺️
    Nagyon szeretném elkérni és kitölteni az Általad készített évértékelő füzetet 🥰

    VálaszTörlés
  2. Szia! ☺️
    Nagyon szeretném elkérni és kitölteni az Általad készített évértékelő füzetet 🥰

    VálaszTörlés
  3. Szia! ☺️
    Nagyon szeretném elkérni és kitölteni az Általad készített évértékelő füzetet 🥰

    VálaszTörlés
  4. Szia! Én is elkérhetem a füzetet? attilakaszas@hotmail.com Köszönöm szépen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ha minden jól ment akkor már meg is kaptad:)

      Törlés

Megjegyzés küldése