Összegzés, kedvenc könyvek 2020-ból


   Könyvek szempontjából kijelenthetem, hogy 2020 volt az az év amikor néha nem is tudtam, hogy melyik könyvbe kezdjek bele, mert nagyon sok értékes és izgalmas könyvet találtam. Még az év elején megfogadtam, hogy ebben  az évben minimum 20 könyvet el akarok olvasni. Ez 21-re sikerült. Lehet valakinek ez nagyon kevés, de nekem ehhez igazán kitartás és akarat, és persze izgalmasnál izgalmas könyvek kellettek. Ebben az évben több fajta könyvet zsebeltem be és merültem el a világukban. Voltam varázslatos helyeken, oldottam meg gyilkosságot, és még pszichológusnál is voltam. Viszont, most már nem húzom az időt, lássuk azt az 5 a könyveket, amiket örökre a szívembe fogok zárni 2020-ból.


1. Dan Milan: Békés Harcos útja

A Békés Harcos Útja egy világbajnok atléta igaz történetét mutatja be. Dan bejárta a test, a lélek, a szerelem és a rettegés, illetve
  a világosság és a sötétség birodalmát.  Egy békés harcos öreg tanítómester vezetésével halad előre az időben, és hol segít neki a tanító, hol inkább hagyja, hogy Dan a saját hibájából tanuljon. A könyvben végig követhetjük, hogy Dan spirituálisan, hogyan tanul meg felállni a kudarcokból és mit jelent számára az, hogy harcolni kell az életben.

    Talán ez volt az első könyv idén amire azt mondtam, hogy kedvencem. Emlékszem, még januárban kaptam születésnapomra, és kb. pár nap alatt kiolvastam. Hol nevettem olvasás közben, hol pedig úgy sírtam mint egy gyerek. Emlékszem, miután befejeztem, még több héten keresztül hatása alatt voltam a történetnek. Minden olyan embernek ajánlom, aki szereti az igaz történeteket, a pszichológiát, a spiritualitást, és az olyan könyveket, amik az életre tanítanak meg.


2. Agatha Christie: Tíz kicsi néger

  Ugye, hogy mondtam az elején, hogy én ebben az évben több témában olvastam, és hogy az előzőhez képest ez egy kicsit erős váltás. Mindig is szerettem az olyan történeteket, amik krimivel kapcsolatosak. Nagyon sokan ajánlották már nekem az írónő könyveit, és azon belül is a Tíz kicsi négert. Mit mondjak, felülmúlta az elképzeléseimet. Egy nap se kellett ahhoz, hogy kiolvassam, és persze a végén a hatalmas csattanóra nem jöttem rá én sem 😊.

Na de miről is szól ez az elképesztő, meglepetésekkel teli regény? Tíz egymással ismeretlen ember meghívást kap egy menő villába. A villa, egy elhagyatott, sziklás, komor szigeten áll. A villa tulajdonosáról nagyon sok érdekes pletyka kering a világban.  Minden vendég életében vannak olyan történések, amiket legszívesebben elfelejtenének. Ezzel a hittel érkeznek meg a szigetre, hogy ott végre kicsit elfelejthetik a múltat. A tulajdonost persze sehol nem találják. Egyre jobban ahogy telik az idő, egyre félelmetesebb dolgok történnek a villában és a szigeten. Lassan-lassan mindenkit beárnyékol a rettegés és a félelem, de vajon tíz emberből hányan fognak távozni a szigetről?

3. Antoine de Saint-Exupéry: A kiss herceg

    Na igen, gyerekkorom kedvence. Bármikor, bármennyiszer el tudnám olvasni. Lehet, hogy ez most kicsit csalásnak is számít, mivel számomra ez a könyv már nem számított újnak. Viszont még mindig ugyan olyan lelkesedéssel tudom elképzelni magamat ebbe a varászlatos szépségű meseregénybe.

A Kis Herceg a szeretetről, az összetartozásról, a halálról és az életről szól. Az egész regény annak köszönheti a mai napig lévő sikerét, hogy a távoli bolygóról érkezett kis herceg személyében egy olyan tiszta, emberséges világ tündököl, amely után mindannyian vágyódunk.


4. Szentesi Éva: Hamvaimból 

„Te vagy a felelős a saját testedért!”- mondja Szentesi, és mennyire igaza van. Szentesi Éva ebben a könyvben, egy olyan háborút ír le, amit ő hatalmas szerencsével és az akaratának köszönhetően kétszer is megnyert.  Az írónő a könyvén keresztül meséli el az embereknek, hogy mennyire nehéz volt harcolni a daganatos betegséggel. Mennyire hatalmas akarat kellett ahhoz, hogy élni akarjon, és hogy ne adja át magát a pokoli betegségnek. Ebben a könyvben végig követhetjük Szentesi Éva betegségének és gyógyulásának útját. Karcos, önironikus, őszinte írás. Megfog…és nem ereszt. Igaz. Elő. Példa.

Talán ez volt az a könyv az idéi évről, amin  a legtöbbet sírtam. Rájöttem, hogy mennyire nagy összefüggés van a lelki egészség és a testi egészség között. Egy biztos, ha ezt a könyvet elolvasod, többet nem kérdés, hogy:

  • beveszed-e a vitaminjaidat vagy gyógyszereidet
  • elkezdesz-e végre mozogni, úgy, hogy abba se hagyod
  • a lelki egészségeddel is úgy fogsz törődni, mint emennyire természetes az, hogy reggel felkel a Nap.
  • teljes mértékben rájössz arra, hogy csakis te vagy a felelős Önmagadért. 

5. Stephanie Garber: Caraval
 
     Eddig sose szerettem a fantasy könyveket. Sőt, Harry Pottert először tavaly karácsonykor láttam, a Gyűrűk Urát pedig idén karácsonykor. Szó mi szó, ebben a témában kicsit még le vagyok maradva. Viszont erről a könyvről mindenkinek annyira jó volt egész évben a véleménye, hogy végül én is belevágtam. Nem csalódtam. Sőt, felül múlta az elképzeléseimet. A könyv borítója már magával ragadott, és a benne lévő 500 oldal be is szippantott rendesen. A történet két lányról szól, Scarlettről és Tellaról. A két lány még egy napot sem töltöttek távol attól a kicsi szigettől, ahol felnőttek. A történt elején kiderül, hogy a lányok apja Scarlettet házasságra kényszerítené, ami véget vetne annak a szép álomnak, hogy Scarlet egyszer Caraval szigetére eljuthat.  Pont amikor ez történik, Scarlet kap egy meghívót Caraval szigetére. Tella elhatározza, hogy elmegy a szigetre és játszani fog.  A lány kitalálja, hogy nem hagyja otthon a testvérét, így, ha esetleg nem akar menni vele Scarlet, ha kell akkor elrabolja. Így is tett. Egy matrózzal elrabolja Scarletet. Viszont, mikor Caraval szigetére érnek, Tella eltűnik. Az elrablója nem más, mint Caraval ördögien mesteri szervezője Legend.  Scarlet lassan rájön, hogy az egész játék a húga megtalálására összpontosít, és a játék végén az nyer, aki Tellát megtalálja. De vajon, mennyire veszélyesek azok a feladatok, amiket meg kell tenni azért, hogy Tellát megtalálja?

A könyv tele van hatalmas fordulatokkal, meglepetésekkel, az olvasó egy percig sem unatkozik. Illetve, itt a történet nem ér véget, mivel még 2 regényen kereszúl folytatódik  az izgalmas regény. (Legendary, Finale)



   Legszívesebben mind a 21 könyvről amit olvastam idén, írnék egy bejegyzést, mert minden könyv adott számomra új dolgot. Viszont ez az 5 könyv volt az, ami számomra a legtöbbet adott ebben az évben.

Hogy mi lesz jövőre? Milyen terveim vannak az olvasással és könyvekkel kapcsolatban? Az legyen meglepetés, viszont annyit elárulok, hogy a 2021 jóval izgalmasabb és meglepetésekkel teli lesz számomra, amit az írást és az olvasást illeti. 

Köszönöm, hogy ebben az évben olvastad a bejegyzéseimet, és nagyon szívesen ha esetleg valamiben segíteni tudtam!:) 


puszi és ölelés 





 


 



Megjegyzések