Miért nem szeret olvasni a gyerek?


  
 Eljött a várva várt nyár. Itt van a jó idő, és vele együtt a nyári szünet. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek otthon vannak és kipihenik az iskolai év fáradalmait. 

Nem tudom, hogy most hogy van, de az én időmben a magyar tanár háziolvasmányt adott fel a szünetre.  Legalább 2-3 könyvet.

Elolvastam? Őszintén, nem igazán. Volt olyan, amibe bele kezdtem, de pár oldal után meguntam, nem igazán értettem. Nagy nehezen anyukám próbálta velem megszerettetni, úgy, hogy volt olyan háziolvasmány, amit ő olvasott fel nekem hangosan a konyhában főzés közben. Én meg a fejezetek végén el kellett mondjam, hogy az adott szösszenet miről szólt és le kellett írjam. Ha pedig nem értettem, akkor Ő elmagyarázta nekem. De hol van ez már...

A mostani helyzetre visszatérve. A gyerekek nem olvasnak / nem szeretnek olvasni (tisztelet az a pár kivétel). 

Nem szeretnek olvasni, mert az iskolában, olyan könyveket próbálnak rájuk "erőltetni", ami még egy +20 éves embernek is elég nehezen érthető, nem hogy egy tinédzsernek, akik általában tombolnak és majdnem, hogy semmi nem jó nekik. Persze még ettől eltekintve is, fontosnak tartom azt, hogy a gyerekek megismerjék a klasszikus írókat és regényeket.

Most nem is a háziolvasmányokon van a hangsúly. Csak azért hoztam fel, hogy igen is, ezek a dolgok megnehezítik azt, hogy a gyerek megszerese, megízjelje az olvasás örömeit. 

Ott van nyáron az a sok szabadidő, nem állandón a netflixen és a telefonon, meg egyéb elektronikus kütyün kellene lógjon a gyerek, hanem nyugodtan 1-2 könyvet ki is olvashat.


Ezért arra gondoltam, hátha meghozom az olvasási kedvet ezzel a pár könnyvel, amit ebben a bejegyzésben ajánlani szeretnék, legfőképpen gyerekeknek.

1. J.K.Rowling: Harry Potter könyvek 

Ugye nem kell senkinek se bemutatnom, a drága varázslónkat, akit annyi ember szeret, függetlenül, hogy hány éves. Ez egy olyan könyv, amivel úgy gondolom, hogy ténylegesen meg lehet szerettetni a gyerekekkel az olvasást, még akkor is, ha már látták a Harry Potter filmeket. Higgyétek el, könyvben sokkal élvezhetőbb és izgalmasabb.

2. Leiner Laura: összes könyve 

Leiner Laura az az író, aki imád fiatal felnőtteknek, gyerekeknek írni. Nagyon jó könyvei vannak, és nagyon élvezhető olvasmányokat ismerhetünk meg tőle.

3. Stephanie Garber: Caraval trilógia

Fantasztikus könyv, az egyik nagy kedvencem. Hol egy kis szerelem, hol egy kis varázslat van benne, viszont garantált az izgalom. 


 Nos, remélem, hogy ezzel a bejegyzéssel tudtam segíteni abban, hogy esetleg ötleteket vagy kedvet hozzak ahhoz, hogy a gyerekek olvassanak, és főleg, mit olvassanak a nyáron. :)

 

Ha esetleg neked még van ötleted ezek mellett, szívesen várom a kommentszekcióban!) 

 

Szép nyarat mindenkinek!

 

Puszi és ölelés







Megjegyzések