Márciusi olvasónaplóm

 


Szerencsére a márciust is sikeresen zártam, ami a könyveket és az olvasást illeti. Nem kötöttem ki magamnak havi célokat, hogy most mennyi könyvet szeretnék elolvasni. Viszont érdekes módon mindig úgy sikerül, hogy három-négy könyvet a hónap végén fel tudok arra a polcra tenni, ahol az elolvasott könyveim pihennek.

Ez a márciusi hónapban sem volt másképp. Négy könyvbe kezdtem bele, és szerencsére mind a négyet be is fejeztem.

1. Kepes András: A boldog hülye, és az okos depressziós

    A hónapot azzal a könnyvel kezdtem, amit ti szavaztatok meg instagrammon. Erről már leírtam instan is a véleményemet, viszont úgy gondoltam, hogy itt is megosztom, hátha van olyan olvasó, aki még nem látta.

Kepes András legújabb könyvéről már nagyon sok megosztó véleményt hallottam, így nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyen véleményem lesz nekem is, az elolvasása után. A könyv olyan, mint egy jóízű beszélgetés a világ problémáiról és az életről. Egy kis fizika, filozófia, egy kis csöpp pszichológiával megfűszerezve. Ezeken kívül pedig, emlékekkel és saját tapasztalatokkal lett igazán egyedi olvasmány. Örülök, hogy elolvastam. 3/5

2. Agatha Christie: A barna ruhás férfi

   Anne ​Beddingfeld igazi kalandregény-hősnő: merész, önálló, szép és félárva. Egy baja van csak, a faluban, ahol él, kaland csak a filléres regényekben és a moziban terem. Édesapja halála után azonban Londonba kerül, és tanúja lesz, amint egy férfi ijedtében a földalatti sínekre esik és meghal. A halál beálltát megállapító orvos pedig elveszít egy cédulát. De a cédulának naftalinszaga van, mint a halott kabátjának! Mit jelenthet az öt számjegy és a két szó a papírszeleten? Egyáltalán az orvos az valóban orvos volt? Vagy a férfi, az orvos miatt esett rá a sínekre? ...Senki nem az, akinek látszik. 

Agatha Christie fiatalkori, könnyed, szellemes kaland-krimijében megint nem csalódtam. Tele volt izgalmakkal, érdekes-meglepő fordulatokkal, és persze mint minden Agatha könyvnél, csakis a legvégén jövünk rá arra, hogy amit gondoltunk egész végig, az nagyon nem úgy van. 5/5

3. Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál

   Szentesitől is már olvastam korábban könyvet, amiről már meséltem a 2020-as kedvenc könyveim című blogposztomban.  Viszont azok kicsit másak voltak, mint ez. Ebben a könyvben novellákra lebontva, kicsit  megismerhetjük az írónő gyerekkorát, azt, hogy milyen volt fiatal-felnőttként, és hogy akkoriban milyen problémákkal kellett néha megküzdenie. Ebben a könyvében sem csalódtam. Nagyon olvasmányos, könnyed, és tanulságos volt számomra 5/5.

4. Szentesi Éva és Péterfy- Novák Éva: Damaszt és paprikáscsirke

   Igen, egy újabb Szentesi. Lehet, hogy már ebből rá is jöttetek, hogy mennyire szeretem az ő könyveit. Igen, kijelenthetem, hogy ő a kedvenc magyar íróm. A könyveiben mindig találok valami olyan dolgot, ami pluszt ad az életembe.

A Damaszt és paprikáscsirke novellát Péterfy- Novák Évával írták közösen 2020-ban. A könyvben felváltva jelennek meg tőlük különböző élettörténetük, különböző receptekkel megfűszerezve. Nem csak nagyon olvasmányos, könnyed hangvételű és izgalmas könyv, de nagyon jó recepteket is megosztanak az Évák. 5/5

 Remélem márciusban is  tudtam nektek könyvet ajánlani, ami felkeltette az érdeklődéseteket. Jó olvasást mindenkinek!

Végül pedig, megragadnám az alkalmat arra is, hogy mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánjak, még a körülményekhez képest is!



Vigyázzatok magatokra!


Puszi és ölelés



Megjegyzések